Szerzőnk egy korábbi írásában (Same Old Shit – "Base Matters", T+U kiadvány) már szemlézte a különböző 3D objekteket árusító repository-k, mint a TurboSquid vagy a 3dexport kínálataiban egyre növekvő mértékben fellelhető úgymond "tökéletlen" tárgyak népes seregét. A rohadó, rothadásban lévő, szú- vagy más rovaredte, férges, rozsdás, öreg, törmelékes, hulladék darabok, – amelyek között éppúgy előfordulnak gyümölcsök, mint kellékek vagy építőanyagok, – közös jellemzője, hogy az idő múlásából és a tárgyi élet evolúciójából a végstádium felé nagy biztonsággal mutató hanyatlást metszik ki maguknak. A Cinema 4D programokra illeszthető és gyakran 8K felbontással dolgozó objektek jelzője minden esetben a "realisztikus", az "igaz(i), a "valóságos", ami egyre nagyobb követelmény a fizikalitást szimuláló, ugyanakkor immanensen anyagtalan digitális jelek reprezentációjában. 

A 3D a régi-új standard a világ képek általi leképzésében a térképészettől a nyomtatásig, amely során a "hivatásrendi" építészeti szoftverekből (ARCHICAD, Sketchup) a felhasználói, sokszor open-source készletként tömegesen elérhető felületekre (Google Polly) vándoroltak a "készen kapott", prefabrikált, megosztható és cserélhető, körbeforgatható CGI objektek. Nagyot lendített az iparágon a szkellenés, a fotogrammetria az előállítási/gyártási oldalon, illetve a kiterjesztett és virtuális valóság technológiára alapozó alkalmazások és hardware-ek a felhasználóin. A kereskedelmi piacok technológiai innováció általi bővülése az emberi erőforrásigényt is átszabta: a kreatív ipar foglalkoztatási palettája olyan új készségek birtokában lévő animátorokat is teremtett, akik képesek egyrészt a hiperreál előállítására – mint például az "avatar enhancement creator"-i munkakör –, majd azok ugyanolyan magas színvonalon történő lerontására. Egy Simon Fujiwara videóban nyilatkozó 3D animátor szavaival, "a kompjúter-generált tárgyakkal az a baj, hogy túl tiszták, túl tökéletesek. A cégnél az a munkám, hogy koszosabbá, valóságosabbá tegyem őket." 
A Second Life háza táján valami hasonló indíttatásból érkezhettek meg az új kiegészítések, amikkel a játékosok a saját testet helyettesítő proxy-kat (vagy angolban most nagyon elterjedt "surrogate"-eket) még inkább vissza húzhatták a földre: striákat, cellulitiszt és Alexander Tinei-festményekre emlékeztető kékes vénákat lehet venni egyszerű ruhák vagy mondjuk egy Nike cipő helyett. 

A virtuális testekkel szemben elvárható, hogy a szerves anyagoktól eltérő módon korrumpálja az idő. A tervezett elévülés elsősorban a hordozót érinti és csak másodsorban a megjelen(ít)ést – ami a hardware elhasználásával nem arányosan sérül (pl. glitchek), hanem gyakran teljesen megszűnik. (Ez az elektronikus kultúra legnagyobb fenyegetettsége, amennyiben fennmaradása az erőforrások függvénye.) A korszellem valóságigényét azonban a technotranszcendens helyett egy újkeletű realizmus szolgálja ki, amennyiben az online keringő, sokszor lerippelt rossz kép mellé a high-tech szemét kerül kitűntetett helyre, ami visszaadja azt a mélyen ismerős érzést, hogy valami az ami, és nem valami magánál több.

Cellulite & stretch marks megvásárolható a Second Life Marketplace-en.